A GEN Z Fest-en a fiatal felnőttek életét alapvetően befolyásoló témákat elemzik közösen a szakértők és a résztvevők: pénzügyek, AI, környezetvédelem, a jövő kihívásai. Most először a fiatal vállalkozók is megmutathatják magukat: a Delfinek között programon egy 15 perces pitchet követően kérhetnek segítséget három mentortól vállalkozásuk elindításában, fejlesztésében. Jelentkezz május 6-ig!
A hazai vállalkozások még mindig alábecsülik a rendelkezésükre álló vagy felépíthető adatvagyon erejét, miközben egész Európa amerikai és kínai vállalatokra támaszkodva próbál lépést tartani a jelenleg kibontakozó AI-forradalommal. Gonda Gábor, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese arra figyelmeztet, hogy amennyiben az európai és hazai vállalatok nem képesek saját választ adni az új kihívásokra, végleg lemaradhatnak a regionális és világpiaci versenyben, és a most zajló digitális átalakulások során hosszú időre a felhasználói szerepbe ragadhatnak, amely rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe hozza őket. A vezérigazgató-helyettes szerint még nem késő fejleszteni, de mihamarabb lépni kell, minden szinten.
A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői megosztottak a készpénzes vagy az elektronikus fizetés ügyében, a két megoldás előnyeinek és hátrányainak megítélésben - derül ki az OTP Bank megrendelésére készített friss felmérés eredményéből.
A Portfolio 2024-ben is megrendezi a GEN Z Festet: Pénzről. Bátran. Techről. Tudatosan. Jövőről. Őszintén. Május 9-én, az Akváriumban. Középiskolásoknak, egyetemistáknak, pályakezdőknek, annak, aki szeretne tudatosabb és magabiztosabb lenni a pénzügyei terén, és mindenkinek, aki kíváncsi a Z generáció igényeire, kérdéseire.
Két éve lépett tőzsdére az eSense: a call center-szolgáltatásokkal, munkaerőkölcsönzéssel foglalkozó cégcsoport nemrég tette közzé első, teljes évre vonatkozó beszámolóját. A 2023-as év intenzív üzleti tevékenységet, ezzel pedig erős növekedést hozott a cégcsoport számára, ugyanakkor a gyorsan változó és növekvő piac komoly kihívások elé is állította a vállalatot.
Az exportból származó forgalom 2023-ra elérte a 150 milliárd eurót, ami az előző évhez képest 4,5%-os növekedést jelent. Ennek tükrében a magyar vállalkozások is egyre inkább keresik a nemzetközi fizetések hatékony megoldásait, miközben olyan kihívásokkal kell szembenézniük, mint a devizák sokfélesége, a piac széttagoltsága vagy a szabályozásbeli eltérések – derül ki az iBanFirst globális pénzügyi szolgáltató kutatásából. A technológia fejlődésével és a sikeres helyi példákon keresztül lehetőség adódik ezeket az akadályokat az adott cég előnyére kovácsolni.
Az IT-cégek esetében az állami megrendelések és a versenyszférában való jelenlét egészséges egyensúlya a kívánatos mind szakmailag, mind financiálisan. A nagyvállalatokkal való együttműködéseknek az egész szektorban új lendületet adhatnak a járműipari és egyéb nemzetközi cégek Magyarországra érkezésével, ebből a Delta is igyekszik kivenni a részét az elkövetkező években. Emellett pedig a magyarországi KKV-k további korszerűsítése is fontos piaci lehetőség, amit a generációváltás és a korábbi években lezajlott digitalizációs fejlesztések mára beért kedvező tapasztalatai is gyorsítanak – mondta el Korcsok Katalin, a Delta Systems kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a Portfolio-nak.
Április 24-én kerül megrendezésre az iBanFirst által támogatott harmadik éves közép- és kelet-európai (KKE) regionális üzleti csúcstalálkozó Bukarestben.
Az autóipart olyan drasztikusan új kihívások érik, mint korábban sosem, az erőltetett elektrifikáció, a rohamosan szigorodó környezetvédelmi normák, és a kínai márkák előretörése is komoly versenyhelyzetet teremt a hagyományos szereplők számára. De hogyan tudnak megbirkózni ezekkel a szereplők, és milyen stratégiával lehet előnyt kovácsolni a piaci változásokból? Hogyan fordíthatják előnyükre a változásokat a hazai szereplők, lehet-e a kanyarban előzni? A Portfolio - MAGE 2024 rendezvényen mindez kiderül.
Jelentős növekedést tűzött ki célul a Delta Technologies a következő évekre, amit a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatások részarányának növelésével valósítana meg a társaság, főként az alkalmazásfejlesztés, az ipari automatizáció, a felhőszolgáltatások és a közlekedésinformatika területén. A legizgalmasabb tervekről, az akvizíciók beindulásáról, a mesterséges intelligencia szerepéről, a pénzügyi eredményekről és a kilátásokról beszélgettünk a vállalat vezetőivel: Bakos Róbert műszaki vezérigazgató–helyettessel, Bodzási Gergely gazdasági vezérigazgató–helyettessel és igazgatósági taggal, valamint Nagy Ferenc akvizíciós igazgatóval.
Februárban létrejött Magyarország legnagyobb hazai tulajdonú Microsoft felhőszolgáltató partnercége. A Gloster Cloud Zrt. és a Systemfarmer Zrt. tulajdonosai a társaságok egyesüléséről írtak alá szerződést: a tranzakció célja az volt, hogy az egyesített cég Magyarország piacvezető szolgáltója legyen és néhány éven belül a régióban is meghatározó szereplővé váljon. A Portfolio az egyesülés hátteréről, a piaci lehetőségekről és a felhőszolgáltatások jövőjéről kérdezte Szekeres Viktort, Gloster Infokommunikációs Nyrt. igazgatóság elnökét és Földesi Lászlót, a Systemfarmer Zrt. vezérigazgatóját.
Az elmúlt két évben világszerte fokozódtak a geopolitikai feszültségek, amelyek töredezetté tették a globális kereskedelmet is. Ez az időszak rávilágított a gazdasági szempontból egymástól való kölcsönös függés sebezhetőségére: az ellátási láncok zavaraitól, a költségek emelkedésén át a nyersanyaghiány mindennapi problémává válásáig. Azon túl, hogy ezek a kihívások próbára tették az országok közötti kereskedelmi kapcsolatokat, felgyorsították a deglobalizáció felé mutató trendet is, átalakítva a globális kereskedelem dinamikáját - írja a Portfolio-nak küldött friss elemzésében az iBanFirst, a vállalatok számára nyújtott deviza- és nemzetközi fizetési szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója.
Idén tizedik alkalommal nyitja meg kapuit Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a budapesti Brain Bar. A szervezők a Portfolio-t arról tájékoztatták, hogy idén szeptemberben olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy létezik-e határa a mesterséges intelligencia fejlődésének? Tényleg az influencerek jelentik a kapitalizmus jövőjét? Hogyan lehet jól befektetni akár egy egészen kis összegű megtakarítást is? A diákok és pedagógusok számára ingyenes fesztiválnak szeptember 26-27-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Minden eddiginél jobb évet zárt 2023-ban az SAP Hungary, a rekord üzleti eredmény egyik fő oka a felhőszolgáltatások iránt megnövekedett kereslet volt. Csak ebben a szegmensben 74 százalékkal nőtt az SAP Hungary bevétele az előző évhez viszonyítva – derül ki a vállalat közleményéből.
Kilenc ígéretes induló vállalkozást fog beválogatni portfóliójába a következő két évben a Budapesti Értéktőzsdén is jelenlévő OXO Technologies Holding leányvállalata, az OXO Labs. A cégeknek 25-70 millió forint összegű befektetést biztosítanak majd, a jelentkezés nyitva áll minden korai fázisú vállalkozás előtt, de kiemelt figyelmet fordítanak a társadalmi vagy környezeti kihívásokra adott innovatív technológiai megoldásokra.
A barcelonai Tomorrow Mobility World Congress rendezvényen megjelent a világ innovációs ökoszisztémájának színe-java, viszont fájóan kevés kelet-közép-európai regionális szereplő mutatta be a fejlesztéseit, Budapest standja viszont üdítő kivételt jelentett. Az EIT Urban Mobility szervezésében (is) létrejött eseményen a Portfolio, a hazai hírportálok közül egyedüliként vett részt, és helyszíni riportot készített Dervalics Ákossal és Lőrincz Andrással a szervezet hazai partnere, a Green Brother vezetőivel, illetve Traian Urbannal az EIT Urban Mobility kelet-közép-európai régióvezetőjével. Az interjúkból kiderült, hogy a magyar startupok miként tudnak belépni a hazai városok mobilitási kihívásainak megoldásába, hogyan lett európai szinten is elismert város Ajka, és hogy miért nem tudnak sokszor kilépni a régió startupjai a világpiacokra.
A hazai építőipar gyenge teljesítménye ellenére a Schneider Electric üzleti eredményei emelkedő pályán maradtak, forgalmazói és gyártói tevékenységén túl többszáz fős csapat dolgozik a régiós beszállítók felkutatásán, de a fenntarthatósági tanácsadás is egyre nagyobb szerepet kap. Az alapvetően energiamenedzsment rendszereiről és elektronikai termékeiről ismert vállalat az ipari automatizációs megoldásaival is részt vesz a vállalatok termelésének modernizálásában. Saját működésében kulcsszerepet kap a fenntarthatóság, jövőre nyílik meg az ötödik magyar üzemük Dunavecsén, amelyben olyan középfeszültségű kapcsolóberendezéseket gyártanak, amelyek – az iparágban az elsők között - már nem tartalmazzák a légkört súlyosan károsító kén-hexafluorid vegyületet. 2020-ban indította el regionális beszállító programját, amelynek célja, hogy Kelet- Közép-Európa vállalatai még nagyobb arányban jelenjenek meg a termelési láncban. Nem lehet azonban akárki partner: olyan cégekkel kívánnak együttműködni, amelyek szintén elkötelezettek a fenntarthatóság mellett. A Portfolio Veres Zsoltot, a Schneider Electric országigazgatóját kérdezte a vállalat eredményeiről, a villamosenergia elosztó hálózat fejlesztési lehetőségeiről, fenntarthatósági törekvésekről és a beszállítói programban résztvevő cégek felé támasztott követelményekről.
A Mastercard novemberben mutatta be a tavalyi évre vonatkozó Digitális Fizetési Index eredményeit, amellyel elsősorban a bankoknak és a döntéshozóknak szeretne segítséget nyújtani. Magyarországon kívül Ausztriában, Horvátországban és Romániában mérik a digitális fizetéssel kapcsolatos kereskedői és fogyasztói magatartást. A mostani felmérés alapján elmondható, hogy Magyarország stabilan a középmezőnyben található a három alappillér – infrastruktúra, tudás és használat – alapján. Boris Martinovic, a Mastercard Public Policy igazgatója értékelésében arról beszélt a Portfolio-nak, hogy a legfontosabbnak a csalásokkal kapcsolatos ismeretek terjesztését tartják, illetve a digitális fizetési módoktól elzárkózó kereskedőkkel való párbeszéd erősítését az elektronikus fizetések előnyeiről.
Látványos változásokat tapasztalhattak az ügyfelek az elmúlt években a fizetéstechnológiai megoldásoknál. A bankkártyánk évekkel ezelőtt a mobilunkba költözött, ma már szinte keresni kell azokat a helyeket, ahol nem lehet digitálisan fizetni. A bankoknak és a fizetéstechnológiai szolgáltatóknak szorosan kell együttműködniük, a fejlesztések komplexek és hosszú távra szólnak. A Portfolio ezekről a fejlesztési tervekről is kérdezte Becsei Andrást, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesét és Peter Bakeneckert, a Mastercard közép-európai regionális vezetőjét.
A 4iG Csoport kiemelten fontosnak tartja az egészségügy fejlesztését és a jövő digitális nemzedékének támogatását, a társaság igazgatósága ezért döntött úgy, hogy az ünnepi időszakban támogatást biztosít a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának szakellátási, kutatási, valamint oktatási tevékenységéhez. Az Intézet Magyarország vezető gyermekgyógyászati intézménye, amely nemzetközileg is elismert kutatási eredményekkel rendelkezik. A Klinikán évente 120 ezer gyermeket látnak el. Az intézményben emellett 1400 orvostanhallgató képzése is zajlik, illetve a hallgatóknál is nagyobb létszámban fogadnak egészségügyi szakdolgozókat gyakorlati képzésen.